HTML

Desszertkirálynő

A Desszertek Királynője hív. Ellenállhatatlanul vonz, örök szerelemben tart.
Hódolunk előtte, és hódolunk neki.

Nagyobb térképre váltás

2007.12.10. 06:30 Az Igazi Pityi

Menedék

A köd olyan sűrű volt, hogy ezüst vízcseppekké vált az arcukon. A szemmel is alig-alig megkülönböztethető kis gömböcskék csillogó hártyaruhaként terítették be Liza arcát, s Luíz karja majd megremegett, valahányszor oldalt pillantva belefelejtkezett a lány látványának csodájába. Az utcai lámpások fényének ereje még ahhoz is kevés volt, hogy árnyékot vessenek a falakra.
- Ha most valaki meglátna – rebegte Liza – életem semmi sem menthetné meg többé. Apám megölne bizonyára.
- Nem ismerhet itt fel senki – felelte Luíz, de lelke legmélye is belerendült a felelősségbe, melyet szépséges és fiatal védencéért érzett. Most, hogy kis esti szökésük a vége felé közelített, s indultak volna végre haza, már nem tűnt olyan jó ötletnek a titkos találka, melyet kettőjüknek szervezett.
Eleinte vidáman, nevetve sétáltak budavári kertekben – Liza arcát igazi fátyol takarta – de később, ahogy egyre borúsabbá vált az idő, elhalkult hangjuk, s csak egymást szorongató kezeik melegsége emlékeztette őket a kaland szebb perceire.
- Apád sohasem fogja megtudni – kezdte, vagy folytatta Luíz bizonytalan hangon. – Tudod, nincs még olyan késő, csak azért érezzük így, mert nagyon gyorsan sötétedik. Apád bizonyára még ne...
- Fázom.
Luíz nem merte bevallani, hogy már hosszú percek óta azt sem tudja, merre lehetnek. A budai vár nagysága felülkerekedett helyismeretén, és zavart szíve még nem vette észre, hogy azért járnak már egy jó ideje körben, mert nem meri szem elől téveszteni az egyetlen épületet, amelyre még a november végi este ködtől terhes sötétségében is bizton ráismer: a Mátyás templomot.
- Fázom – dideregte újra Liza és olyan erősen remegve szorította a fiú kezét, hogy az megértette: most tényleg komolyra fordult a dolog.
A helyzeten csak rontott, hogy egész este alig hallottak latin, vagy magyar szót itt, a németajkúak lakta negyedben, s egyikőjük sem beszélte elég jól ezt a nyelvet.
Már-már pánikba esve nézett körül. Az egész utcában csak egyetlen ablak világított, ösztönösen arra vette hát az irányt. Csízmája végre határozottan csattogott a köveken ahogy a fény felé vezette Lizát, de elgyötört partnernője könnyű cipellője meg-megcsúszott a vizes bazaltlapokon.
Elszántsága oly erős volt, hogy szinte meggondolatlan hevességgel nyitott be az ajtón, szinte beestek mind a ketten a házba. A hirtelen fény elvakította, s párját ösztönösen magához szorítva, szemét szorosan lehunyta és elmormolt magában egy fohászt. De csak a meleg csend csilingelése és a meleget ontó kályhák duruzsolása hallatszott.
Liza, karját szorosan Luíz nyaka köré fonva, arcát prémes bundájába fúrva állt, nem mert felnézni. Néhány másodpercig csak fázós szipogása hallatszott. Vastag, tiszta fényű lámpások világították be a cseppnyi termet, de még egyikük sem látott belőle egy szemernyit sem.
- Parancsoljanak csak a kedves látogatók. Fáradjanak be a nagy szobába – a megnyugtató  hang hallatán, végre mind a ketten felnéztek. Mahagóni berakású pultra esett első pillantásuk, s mind a kettőjük első gondolata – ó nagyságos szerelem – ugyanaz volt: csak nem a híres–hírhedt Grimm fivérek egyik meséjébe cseppentek? Előttük és körben süteményekkel rakott polcok és vitrinek álltak. Illatozó rétesek, gőzölgő teáskannák, mézeskalács figurák, cukorból készített nyalánkságok váltogatták egymást mindenfelé, ahova csak néztek, s a míves pult mögött egy apró, derüs arcú öregasszony állt.
- Fizetnék egy teáért – jött meg Luíz hangja, s dús szőke haját megrázta, ahogy levette fejéről a cilindert. Liza is leeresztette a kendőjét.
- Mit rendelsz? – fordult felé a fiú, óvakodva attól, hogy kimondja a nevét.
- Tea jó lesz nekem is – suttogta a leány, aki próbált úgy fordulni, hogy a néne ne láthassa az arcát. A remekbe készült krémes és a hatalmas tortaszeletek azonban minduntalan visszavonzották tekintetét.
- Üljenek csak le kedveskéim a kályha mellé – válaszolt könnyedén az öregasszony – nincs itt most senki. Ilyen zord időben...
Luíz felkapta a fejét, hátha az asszony arckifejezése rosszallást fejez ki, míg ezt mondja, mert a hangja megnyerő maradt, de ha volt is kérdése – s egy ilyen tisztességesnek látszó anyónak miért ne lehetett volna – megtartotta magának. Ehelyett tapsolt, mire – honnan, honnan nem – fiatal, mosolygós szolgálólány jelent meg, s segített levenni és elhelyezni a bundákat.
A kályha finom melege hamarosan megint jókedvre derítette a szerelmeseket. Egymás pillantásaiba felejtkezve ültek s már nem is vártak semmire, nem is láttak semmi mást.
- Itt a tea – rebbentette szét őket a felszolgáló vidám hangja. – És hoztam egy kis süteményt is – folytatta kissé előrehajolva. – Kóstoló, a ház ajándéka.
Liza már szinte otthon érezte magát.
- Az ott mi? - kérdezte a nagy szelet tortára mutatva.
- Tiramisu szelet – hangzott a válasz – ez pedig somlói galuska.
- Olyanokról még nem hallottam – pillantott oda Luíz, aki már a teáját kortyolta.
- Azért nem hallott róla az úrfi, mert még nincsenek is. Ezek itt mesebeli adagok, s csak most és csak önnek szervírozzuk. Majd talán csak kétszáz év múlva jönnek divatba Pest-Budán.
- Pest-Budán?
- Igen – vonta meg a vállát pajkosan a szolgálólány – így fogják akkor majd hívni az ország székes fővárosát.
- Ugyan! – nevetett Liza. – Hol hallott maga ilyen sületlenségeket?
- Hát csak úgy! – kacagott fel a szolgáló, a csak akkor látszott, milyen fiatal még – Az uraktól. Járnak ide mindenfélék. Még a királyi várból is...
A lány vidám csacsogása végleg elfeledtette velük a korábbi elkeseredett bolyongást. A „somlói galuska” csodás ízei és szinte szemérmetlenül dús bájai után egy kis pohár tokajit kaptak, ami aztán végleg jó hangulatba hozta őket.
- Asszonyom! – kiáltotta Luíz egy pár perccel később. Az arca kipirult, a hangja zengett. – Kérem rendeljen nekünk egy kocsit, hogy ne kelljen tovább gyalogolnunk.
- A kocsit már megrendeltem – mosolygott az öreganyó – kint várja uraimékat, csak öltözzenek fel, mert időközben eleredt a hó.
Lassan öltöztek, mintha nem is akarnák többet elhagyni e mézeskalács házat. Az ajtóból még visszafordult Liza.
- És mondja kedves anyóka – hangjában ott bujkált valami csintalan kis nevetés – hogy fogják hívni ezt a helyet, amikor kétszáz év múlva már mások is kipróbálhatják ezt a titokzatos galuskát?
Az öregasszony néhány másodpercig a plafont szemlélte, áthatóan, mintha onnan akarná leolvasni a választ.
- Ruszwurm lesz  a neve  - felelte végül csendesen, de határozottan. Igen - ismételte meg - Ruszwurm. El ne feledjék!
Hely: Ruszwurm Cukrászda, I. kerület, Szentháromság u. 7.
Kiszolgálás: kedves
Benyomás: szívet melengető
Ajánlás: írásba adva
Ár: 600 Ft. 2007 novemberében, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 250 Ft (2,4 kg)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://somloi.blog.hu/api/trackback/id/tr58258461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása