HTML

Desszertkirálynő

A Desszertek Királynője hív. Ellenállhatatlanul vonz, örök szerelemben tart.
Hódolunk előtte, és hódolunk neki.

Nagyobb térképre váltás

2009.03.14. 16:59 Palkó - 68

"Hé, emberek! Ez már Európa?"

Ez nem egy egyszerű történet. Évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Még amikor elkezdtük ezt az egész somlói kóstolgatást Pityivel. Pityi gyerekkori emlékei szerint nevezetes hely volt az Európa, sokat jártak oda sütizni. Ennek megfelelően az elsők között volt, ahova ellátogattunk.

Vesztünkre viszonylag későn, már öt óra felé is járhatott az idő... És akkor nekünk már nem tudtak adni somlóit, és kedélyes kérdésünkre, hogy esetleg lehet-e még készíttetni egyet, azt a rigorozus választ kaptuk, hogy ilyenkor már nem hozatnak ki a konyháról.

Ez persze bőven elég volt Pityi érzékeny lelkének, hogy évekig még csak meg se közelítsük a helyszínt. Most, hogy újrakezdtük a nézelődést, sikerült rábeszélnem, hogy mégiscsak kóstoljuk meg.

Ezúttal koradélután érkeztünk, nem voltak sokan, de kevesen se. A hely hangulata szerintem szimpatikus, nem feltűnő, és nem is nyomasztó.  Én gyorsan kértem egy Somlóit, Pityi meg kontroll édességnek egy eperhabot. Hozzá kell tegyem, hogy forró csokival kezdtem a rendelést, meg kértem ásványvizet is, illetve Pityó narancslevet, de a forró csoki végül sose érkezett meg... Mondjuk annyira nem bántam, már sok lett volna az édességből, úgyhogy nem is tettem szóvá.

Úgy látszik, hogy a hellyel kapcsolatos érzéseink nem sokat változtak, mert zavarodottságunkban teljesen megfeleldkeztünk a fényképezésről, úgyhogy most megpróbálom leírni, hogy hogyan nézett ki, amit kaptunk. Mindkét cuccot olyan harangvirág szerű üvegkehelyben adják. A Somlói tetején, a tejszínhabon mandula lapocskák hevertek. A tejszínhab szépen kicsúcsosodott a kehely közepén, és talán csoki öntettel is meg volt egy kicsit bolondítva.

Első benyomáshoz egy rendeset kanyarítottam belőle, hogy lehetőség szerint mindenből kerüljön a kanalamra. Hmm... Ami nekem fontos, a keserűcsoki íz, enyhén rumos aromával, az jól érvényesült, még egy mazsola is belekeveredett, úgyhogy a benyomás nem rossz. Próbáljuk meg elemezni az alkotást összetevők szerint.
A tejszínhabot külön is megkóstolom mindig, mert kiváncsi vagyok, hogy milyen jellegű anyagot raknak elénk. Ez sem az az igazi zsíros tejszínhab íz, inkább olyan könnyű kis semmi. Viszont biztos nagyon tartós, bírja egész nap a vitrinben.
A piskótatésztából sikerült megkülönböztetni mind a hármat, ezzel nincs baj, diót is találtam, a vaníliakrém ízét is éreztem. A csoki öntet végig elegendőnek bizonyult, vagyis nem volt száraz és kellemesen érvényesült a többi összetevő mellett.

Foglaljuk össze: minden összetevő megvan, ami szükséges, még az arányokra se lehet kifogásom, de... De valahogy mégsincs benne tűz. Nem volt semmi olyan momentum, ami megragadott volna. Nem tudtam igazán felhőtlenül lelkesedni a cuccért. Lehet, hogy a tejszínhab volt az oka? Mostanában ennyire fontos nekem, hogy igazi legyen? Vagy a korábbi afférünk nyomta rá a bélyegét a hangulatomra, ezért nem tudtam igazán lelkesedni? Nem tudom. De ott egy ellenpélda. A Hauerben pocsék volt a kiszolgálás, mit pocsék, egyszerűen megalázó, de a Somlói, az igen. És azért nagyon tudtam lelkesedni. Szóval ez valahogy nem az igazi.

Nézzük hát az eperhabot. Jól belemerítettem, habos, könnyű... semmi. És hiába eszegettem belőle, valahogy nem akart igazán alakulni, jobbá válni. Ahogy Pityi mondta később, nem volt frissessége az anyagnak. Akkor lett egy kicsit jobb, amikor a kehely fenekéről egy kis igazi eperdarab előkerült és valódi eper ízt adott. Értékelésem: nulla, ne kérj ilyet.

Foglaljuk össze Somlói oldaláról az élményeinket:
Ha akarsz egy élvezhető, de nem igazán izgalmas Somlóit enni, egy felkapott helyen, akkor nem fogsz csalódni az Európában.

Európa Kávéház
Budapest, Szent István krt. 7-9.
Nagyjából a Vígszínházzal szemben, a Jászai Mari tér és a Nyugati között
http://www.europakavehaz.hu/index.htm

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://somloi.blog.hu/api/trackback/id/tr101002021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása