HTML

Desszertkirálynő

A Desszertek Királynője hív. Ellenállhatatlanul vonz, örök szerelemben tart.
Hódolunk előtte, és hódolunk neki.

Nagyobb térképre váltás

2007.09.21. 14:14 Az Igazi Pityi

Pityi és a Vanilin

Gyengék már a fények. Hűvösebb az idő. Egyre több a ruha. Az ember érzi, ahogy a nyár kipereg a kezei közül, de olyan erős, olyan teli még az augusztusi nap erejétől, hogy szinte észre sem veszi a közeledő őszt. Pedig egyre nagyobbat kellene hazudnia annak, aki tagadni próbálná.
És Budapest ez itt, a város, mely oly nehezen találja mostanság a helyét. Az egyik fele mindent feledve rohan, maga sem tudja hová, otthagyva mindazt, amiért érdemes rohanni. Otthagyja annak a felének, mely örök bénaságban sorvadva vásik mozdulatlan.
Ilyen ez a Jász utca is. Macskakő és gyanús grundok, öreg viskók és újépítésű, jellegtelen háromemeletesek teszik zagyvává, pedig ahogy sétál rajta az ember, néha már elkapja az a mélyen pesti, kicsit melankolikus érzés, ami csakis egy csendes, nyugodt, fáktól susogó, tiszta külvárosi mellékutcában lepheti meg.
A sarkon kellemesnek ígérkező cukrászda. Kunyhó a neve és a helyiek kedvence lehet, mert állandó a forgalma.
 Csak éppen somlói nincs – elfogyott.
Már most, az első látogatás alkalmával, szeretném világossá tenni – mert sokéves tapasztalatom alapján minden kockázat nélkül megjósolhatom, hogy még számos hasonló csalódásban lesz részünk, mire ez a napló kifullad – hogy ez, főleg egy-két órával az adott hely zárása előtt, megbocsájthatatlan bűn.
A Jász utcai Kunyhó és rejtélyes somlóija tehát a meglátogatásra méltónak talált cukrászdák sorának legvégére kerül. Hevenyészett számításaink szerint ez mintegy tizenkilenc hétnyi késést jelent. Pedig lehet, hogy jó. Lehet.
Ezzel szemben viszont Budapest másik arca, a rohanó, az új, a feltörekvő kapott egy váratlan lehetőséget, bár ő is hajszál híján élt csak vele. A Kunyhótól alig két saroknyira, a Béke úton található Vanilin cukrászdában az utolsó somlóit kaptuk meg az üvegfalú hűtőből.
A hely sorban állós, a Királynőt olcsó porcelántányérra helyezett műanyag edényben kapjuk.
Szentségtörés!
Egyetlen mentségük lehet csupán: ha mégsem a Királynőt kapjuk somlói néven. Akkor viszont ez álnok névbitorlás, ami a gasztronómia világában nem bűn ugyan, de szánalmas.
Az első vizsgálódás eredménye lehangoló. A kompozíció, így ránézésre, nem lehet idősebb huszonnégy óránál, de a dísznek szánt négy tejszínhab-alakzat enyhén aszimetrikus, itt-ott megsüllyedő látványa csak azért bocsánatos, mert így később, sokkal később kerül sor a kóstolásra.
Illata semmi – ez még nem jelent semmit.
A tejszínhab – egyelőre nem találok jelzőket rá. Talán, ha majd lelek még ennél is rosszabbat valahol.
A csokiöntet sűrű és keserű – ez jó. Utóíze van – ez rossz.
Látszatra megvan ugyan a háromféle piskóta, de ki tudja melyik, melyik? Ezt nem sikerült megállapítani.
Van mazsola, van dió, van vaníliakrém, sőt ez utóbbi sűrű, dús és bíztató. Kicsit javul az összkép.
Lekvárnak nyoma sincs (megjegyzem, nem is szerepel a legtöbb receptben: opcionális).
És hát igen. Az első benyomás ellenére, mi tűrés-tagadás, kedvet kaptam egy falat somlóira (szokott ez így lenni... )
Megvallom, nem kapkodtam el... nem siettem. Ki akartam élvezni a percet. Elvégre egy egész évadot nyitok meg, mondhatni történelmi jelentőségű nyálcsorgatást művelek éppen.... Tehát csak óvatosan. Próbáljunk meg – így bíztattam magam – olyan falatot hasítani belőle, hogy minden részéből jusson.
Na.
Tehát akkor hamm!
 
SAVANYÚ!
 
Ha bárki tud valamit, ami ijesztőbb lehet egy édesség esetében, mint annak jellegétől teljesen eltérő savanyúsága, jelezze de gyorsan! Fel akarom venni tapasztalataim listájába.
De ez! Ez csalódás!
Vagy.. talán... várjunk csak! Valahogy olyan szolidan savanyú ez a somlói. Olyan... hm, hogy is mondjam. Mintha szándékosan lenne ilyen. Ez a fehér krém, gyanús ugyan, de nem hagy kellemetlen mellékízt a szájban.
Próbáljuk meg még egyszer. Csak a krémet.
Nem is olyan rossz.
Na még egyszer... De! Mégis rossz.
Vagy mégsem?
 
Lassan elfogyott az egész. Nagyon lassan. Tűnődve. Gyanakodva. Félvén félve, hogy tovább fogok emlékezni erre a helyre és erre a somlóira, mint az ildomos lenne...
De ha mégis! Hátha szándékos volt? Hátha ez a különlegessége?
De lehet ilyen?
Kénytelen vagyok a fejemet a kiskanalat tartó kezemre támasztani. Sokáig töröm magam. Érzéseim egyre viaskodnak.
 
De nem! Sikerült döntenem. És azt hiszem a következtetésem igazságos. Alapjául a következő állítás szolgál:
„Egy somlói sohasem savanyú”.
Sem szándékosan, és természetesen véletlenül sem. Pont.
De ha mégis... ha valaki somlóinak kinéző savanyú „édességre” vágyik... tudja hol találja.
 
Hely: Vanilin cukrászda, XIII. kerület Béke u. 121.
Kiszolgálás: Korrekt a pult mögül.
Benyomás: Tiszta, világos, kellemes hely, meglepetésekkel teli.
Ajánlás: csak, ha nem ragaszkodsz a klasszikusokhoz.
Ár: 380 Ft 2007 augusztusában, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 200 Ft (1,9 kg)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://somloi.blog.hu/api/trackback/id/tr14172355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.