Kezdjük azzal, hogy kihagyhatatlan. Lehet mindenfélét mondani a Jégbüfére, de elmenni mellette, biztos, hogy nem lehet.

Naponta ezren sétálnak, vagy utaznak el mellette, hiszen a Belváros szívében a Ferenciek terén (ex Felszab) található, mindjárt az egyik legforgalmasabb buszmegállóban, az Észak-Déli metróvonal és a Kelet-Nyugati fő buszvonal találkozásában. Hatalmas forgalmú átszállóhely, ennek megfelelően jó forgalmat lehet itt bonyolítani, csak gyors legyen a kiszolgálás.

Először is, hogyan jutottunk Somlóihoz. Már itt meg kell említeni a hely különlegességeit. Csak talponálló fogyasztás van, illetve elvitel. Mondjuk ez a hely méreteiből, adottságaiból fakadóan máshogy nem is lehet. Ha betér az ember, először végigzarándokol a pultsoron, megtekinti, hogy mi is az, ami éppen a legszimpatikusabb a számára – kivéve, ha már konkrét elhatározással érkezik –, ezek után a zarándoklat a pénztáraknál folytatódik, majd a beszerzett blokk és kiadójegy boldog birtokosaként ismét a pultok az irány, immáron a kiszemelt sütemény végső megszerzése reményében. Ennek megfelelően - amikor rendes nagy forgalom van - az emberek a keskeny ügyféltérben úgy tolonganak jobbra-balra, mint fiatalok a Sziget fesztiválon, a poros körúton. Na jó itt nincs por, meg egy kicsit mintha másmilyen lenne a tömeg összetétele is. : )

Az egész helynek sajátos, utánozhatatlan hangulata van. Nincs még egy ehhez fogható hely a városban, sőt megkockáztatom, hogy egész Magyarországon. Az utcára néző nagy portálok előtt ácsorogva költhetjük el a kiválasztott finomságot, a 7-es busz megállójában ácsorgók szórakoztatására… Az üvegen áttekintve láthatjuk a város egyik legforgalmasabb útvonalának gépkocsi áradatát, egy nem akármilyen tér hangulatával fűszerezve. A képekkel megpróbáltam e hangulatot megörökíteni, több-kevesebb sikerrel.

Szóval először a pultsort nézegettük, de nem láttunk Somlóit, úgyhogy kicsit aggódva mentünk a pénztárhoz, ahol egy nagyon kedves hölgy fogadott minket és teljes természetességgel ütötte be a kért Somlóit a pénztárgépbe. Persze mi nem tudtuk szó nélkül hagyni, és megkérdeztük, hogy biztosan kapunk-e, mert a pultban bizony nem láttunk. Mire megnyugtatott bennünket, hogy akkor majd hoznak a konyháról, és mindjárt el is rikkantotta magát a pultnál kiszolgálókhoz, hogy Somlóit készíttessenek. Ezzel némiképp megnyugodtunk, hogy az ügyünk elrendeztetett. Persze azért nem volt ily egyszerű a történet. A kiszolgáló hölgy már nem volt ennyire segítőkész, de ezt érzékelve a pénztáros hölgy igen gyorsan közbe avatkozott, és elrendezte a hőn áhított Somlóink ügyét. S még egy apró kis mozzanat az egészhez, hogy míg a rigorózus pultos hölgy elment az étellifthez a mellette kiszolgáló hölgy gyorsan odaszólt, hogy legközelebb hozzá menjünk, s mindehhez kaptunk egy kedves mosolyt is.

Hogy miért is írtam erről ilyen hosszasan? Hát csak azért, mert nagyon fontosnak tartom, hogy egy helyen hogyan viszonyulnak a vevőhöz. És most itt meg kellett állapítsam, hogy volt két olyan alkalmazott, aki fontosnak tartotta, hogy a vevő megfelelő kiszolgálásban részesüljön, és a maga részéről ezért mindent megtett, még a nem így viselkedő kollégájára is külön figyelemmel volt és próbálta tompítani az általa kiváltott rossz helyzetet. Mindamellett, hogy nagyüzemi kiszolgálás folyik itt, rengeteg árut adnak el egy nap, mégis nagyon személyessé tette az egész élményt ez a két kedves alkalmazott. Jó visszaemlékezni az egészre. És biztos vagyok benne, hogy vannak olyan vevők, akik azért vásárolnak itt újra és újra. Mert figyelmet kapnak, mosolyt ezektől az emberektől.

Most térjünk rá vizsgálatunk tárgyára a Somlóira.

Frissnek néz ki, ami elég valószínű is, hiszen amikor jöttünk, még nem volt. Szép üvegkehelybe helyezték el. És láss csodát, igazi tejszínhab. Olyan igazi zsíros íze van, mint a vajnak. Ez nem műanyag. : )  A csoki öntet viszont nem sűrű, nem igazán keserű és semmiképp sem rumos.  : (   Alaposabban megvizsgálva csokis és fehér piskóta darabkák vannak benne, de leég szárazak, nincsenek átitatva. Először azt gondolom, hogy vanília öntet nincs is közöttük, de végül sikerül felfedezni. Olyasmi, mint a krémesben a hab, azaz eléggé száraz jellegű. Ez nem nedvesíti át a tésztát, annak megmarad a száraz piskóta jellege, úgyhogy ez sem segített rajta. Sajnos a csoki öntet mennyisége ahhoz kevés, hogy ezt a száraz hatást kellőképpen mérsékelje, és nem is elég keserű és nem is rumos. Ami kicsit próbálja javítani a képet, hogy mogyoró darabkákkal hintették meg az egészet. Hát… Nekem nem jön be a mogyoró a Somlóin. Ide dió való. A mogyoró ráadásul még szárazabbá teszi a hatást. Visszatérve a tésztára, olyan, hmm… Szóval, mostanában ettem egyszer-kétszer már olyan puncstortát, ami nem volt rumos ízű és ráadásul valahogy száraz is maradt egy kicsit. Hát ezekhez hasonlított a tészta, amikor magában ettem.

 

Összegezve: erőtlenek az ízek, időnként a csoki öntet íze dominál, de nincs belőle elég, hogy folyamatosan érvényesülhessen, viszont nagyon jó a vizuális élmény a buszmegállót kémlelve. Szebbnél szebb nők poroszkálnak el előttünk, míg mi a Somlóira próbálunk koncentrálni több-kevesebb sikerrel. Szóval a 270,-Ft-os árhoz mérten mérsékelt gasztronómiai és kiemelkedő vizuális-esztétikai élményben lehet részünk helyszíni fogyasztás esetén.

 

Szorgalmi feladat eredménye: A Capuccinoba tejszínhabot is helyeztek (véleményem szerint az nem való bele, max. valami haboskávéba). A tejhab közepesen semmilyen volt rajta. Maga a kávé kellemes.

V. kerület, Ferencziek tere a Petőfi Sándor utca saroknál.