HTML

Desszertkirálynő

A Desszertek Királynője hív. Ellenállhatatlanul vonz, örök szerelemben tart.
Hódolunk előtte, és hódolunk neki.

Nagyobb térképre váltás

2007.12.26. 06:30 Az Igazi Pityi

Párviadal a Hauerben

Mocskos és csöpögős volt minden azon az éjen, a Rákóczi fejedelemről elnevezett úton, mikor a két lovag a Hauer fogadóhoz ért. A hosszú vándorúttól megkopott ruhájuk kellemetlenül tapadt testükre, hidegen, mint a kocsonya. Csízmájukat vastag sár lepte, köpenyük, mint átázott sátorlap lógott le róluk.  Fegyvereik láttán tisztelettudóan biccentettek az arra járók, s még az út közepén el-elsuhanó, fémtestet öltött szellemek sem mertek beléjük kötni – messzire kerültek, s halkan pöfögték magukból ősi sárkányok teteméből főzött étkük gáznemű melléktermékeit.
A két lovag, bár daliásak voltak mindketten, még csak nem is hasonlított egymásra. Az egyik sudár, erős termetű, de kicsit idősebb harcos volt, arcát bárki ha megtekinti, láthatja tapasztaltságát és nagy belső lelki erejét. Most is óvó hangon inti a kisebb és fiatalabb férfit, aki öklét felemelve már rontana is be a fogadóba, hogy igazát érvényesítse.
- Jó bajtársam Pityi, most régen eredett barátságunkra kérlek tégy fogadalmat! – Hangja oly komolyan zeng, hogy az apró, de széles vállú, izmos kis lovag nagy erőfeszítéssel visszatartja magát és elfordul a kaputól.
- Ismerlek Palkó, Lukács cukrászdájának hőse, és ismerem szilárd elveidet is. De ehelyt már számtalanszor megcsúfoltak s nem áll szándékomban többet oly előnyt adni nékik, melynek segítségével ismét megalázhatnak, s porba tiporhatják fogyasztói becsületem.
- Ó Pityi, te minden pincérek s nősténytársaik dicső ellenfele! Hiszen nem kérek én többet annál, mit magad is megfogadtál még mielőtt vándorlásunkba kezdtünk, midőn a családi házat elhagyva nyomába eredtünk a szépnek...
- ... és édesnek. Tudom. A Királynőre gondolsz. Úgy véled tehát, hogy megéri megalázkodnom ismét az Érzéketlenek és Kulturtalanok hordája előtt, csupán csak azért, hogy...
- Csupáncsak? – Palkó lovag hangja komor volt és korholó. – Pityi, hiszen erre esküdtél. Még ma is, annyi idő múltán, tisztán emlékszem szavaidra: mindent feladsz és mindent megteszel, hogy keresd és megleld az Úrnőt! Hát ily rútul feleded?
- Meghajtsam fejem és némán tűrjek?
- Tégy úgy, s a jutalom nem marad el!
- Istenedre mondod?
- Megesküszöm, ha kell! De lásd, hogy tényleg biztosra menjünk, majd óvatosan közelítjük meg a bajt, s kikémleljük álnok lelke állapotát, s aszerint cselekszünk, mit a pillanat diktál.
- De hogy hallgassak!? S ne szóljak, ha mégúgy feszíti is lelkem a méreg? Tudod, ugye, mily nagy dolgot kívánsz tőlem!?
- Hallgass, igen, hallgass háromszor! A negyedikre szólhatsz végre, s kiránthatod büszke kardod, hogy rendet teremts-e bús lebujban. De menjünk is már. Készen állsz?
- Induljunk, s én megfogadom, hogy tanácsod szerint teszek. De csak három, s nem több,  csupán három sértést viselek el. Te mondád, Palkó!
 
E rövid, de annál mélyebb érzelmekkel fűtött párbeszédet követően a két hős belépett a Hauerről elnevezett fogadóba. A hely, mely ismerős volt nekik már régről, most sem lepte meg őket új vonásokkal. A szobák szépek voltak, a termek díszesek, a vendégek száma pedig oly kicsiny, hogy két kezén megszámlálhatná azt, a hozzáértő ember. A bejárattól nem messze, a javakat tartalmazó pultok előtt pedig ott lebzselt néhány példánya a pincérek hadának.
Egy „hölgy” épp az utolsó jókkal megrakott tálcát cipelte hátra, hol a kamrák lehettek, vagy a disznók, s a főúr, egyennadrágban, de ingujjra vetkezve a kapuval szemközti falat foglalta el támaszpontul. Mindenki értelmét el kell hogy érje a szó: széles hátával a vakító fehérre mázolt falat támasztotta. Lovagjaink, midőn meggyőződtek róla, hogy a helyzet épp oly vészt jósló, mint minden eddigi látogatásuk alkalmával volt, a Vendégek Istenének ajánlva nyugalmukat kemény, döngő léptekkel a főúrhoz érkeztek s annak hányaveti szemébe pillantva azonnal a lényegre tértek.
- Jó estét kívánunk!
A főúr, hátát egy kicsit szorosabban a falhoz passzintva megengedően biccentett. Pityi lovag felszisszent, de Palkó egy csitító mozdulattal megnyugtatta bajtársa feltörő dühét.
- Somlói Galuskát szeretnénk – zengett az idősb hős hangja, s kezével a pultra mutatva rögtön egy kérdéssel folytatta. – Idejében érkeztünk-e, vagy bezárásra készül a fogadó népe?
A főúr elvigyorodott, s két karját melle előtt keresztbe téve imígyen válaszolt:
- Hm.
Amit lehetett bárminek érteni. Pityi lovag azonban kifakadt.
- Az egekre mondom Pál – hangja metsző volt és hideg – ez az első a három közül, mit tőlem kértél!
- Legyen hát - fordult egy pillanatra oldalt az ősz harcos, s folytatta tovább az ostromot.
- Megrendelhetjük-e akkor a kívánt Somlói Galuskát?
Erre már felelevenedett a főúr.
- Hé – kiáltotta be a kamrába, hogy csak úgy zengett az egész Hauer - Somlói van még?
Pityi lovag elsápadt, s keze szorosan fegyvere markolatára szorult. Egy halk hang hallatszott ki a pincék és hátsó helyiségek homályából.
- Van még egy...
A főúr a két hős felé biccentett, s könnyedén taszajtva egyet a falon széles hátával, elszakadt attól. Apró nyújtózkodás után még kiásított magából egy kérdést:
- Más valamit?
- Egy capuccinot kérek – szólt Palkó lovag oly naivul, hogy már attól kellett tartani, elfeledte, hol tartózkodik éppen.
- Hé – fordult megint a rejtett helyek felé a főúr – kávé van még?
Válaszul csak valami csikorgás hallatszott, majd néma csend. Aztán megint a csikorgás. A főúr és Palkó – a lukácsi hős – egyszerre lelték meg a zaj forrását. Pityi lovag fogai voltak azok, melyek szorosan egymáshoz nyomva csiszolták önmagukat, s ezáltal e furcsa hangképzeményt teremtették.
- Lesz az is – vont vállat jobb híján a főúr és kérdőn Pityire tekintett.
- Egy narancslevet – a lovag, fogadalmára gondolván teljesen normális hangon alázta meg magát ismét. Az egyenes úton kívül mást nem ösmerve, nyíltan tekintett az asztalok felé, ahol más vendégek már rendeléseiket fogyasztották. Eltűnődött, vajon nekik is végig kellett-e menni ezen a kihallgatási procedúrán, mely inkább hasonlított az inkvizíció egy kifinomult kínzási módszerére, mint egy elegáns, Pest-városi fogadóra. S mire mindezt végigvezette magában, teste hirtelen fellobbadt, valami vészes forróság öntötte el és remegni kezdett.
A főúr ugyanis éppen nevetett.
Rajta nevetett, Pityi lovagon, ki önmagát ezerszeresen is a nemes cél érdekében háttérbe szorítva mást sem tett, mint kért egy narancslevet őpincérségétől.
- Ez a második, Pál – süvöltötte, és vörösbe váltó pofázmánya alatt meglebbentette szürke köpenyét, s az asztalokhoz vonult.
Palkó lovag mosolyogva követte.
- Ma nagy leckét kapsz tűrésből és türelemből, ifjú!
- Pad a vándor alatt ez a szép szék, s durva asztal csupán ez a csicsás bútor, ha a kiszolgálás ily hálátlan marad – morogta Pityi egy kicsit megnyugodva. S ahogy kedve egyre kerekedett, mintha kivilágosodott volna a helyiség. A díszek visszamosolyogtak a falakról, a tükrök szépet mutattak, s kellemes, langyos levegő áradt szét mindenfelé.
Hamarosan a Királynő is leereszkedett hozzájuk. A két lovag elkerekedett szemmel itta be látványát, s ízlelőbimbóik szinte habzsolták fenséges kompozícióba rendezett idomait. Az összhatás tökéletes volt, szintúgy az érettség, az alapanyagok, a tálalás... minden. Szinte észre sem vették, hogy elröpült az idő. Tán hatvan perc is eltelt, s közben nem zavarta őket senki, s ők sem zavartak senkit. Még madár sem járt arra, vagy egy kíváncsi hangya, egy eltévedt szarvasbogár, vagy esetleg egy érdeklődő cincér. Hatvan halálosan nyugodt perc a Hauerben!
Ezek után  nem is fogták fel problémának, hogy az utolsó húsz percben már csak azért maradtak, hogy rendezzék anyagi tartozásaikat, de az erre rendeltetett személyzet sehol sem volt látható.
Sehol. Senki.
- Három – dünnyögte Pityi lovag, és előhajtott egy vonakodó, de a fizetés fogadására alkalmatos egyedet valamelyik raktárból.
A jól végzett harc örömével a szívükben léptek ki a csarnokból, hol egy fillérnyi felesleget sem hagytak.
Lényeg, hogy a Desszertkirálynő még mindig a legjobb formájában van!
 
Hely: Hauer Cukrászda, VIII. kerület, Rákóczi út 47 - 49
Kiszolgálás: A sárkány torka
Benyomás: riasztó
Ajánlás: Bűnök levezeklésére
Ár: 800 Ft. 2007 decemberében, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 250 Ft (3,2 kg)
 
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://somloi.blog.hu/api/trackback/id/tr82275089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.