HTML

Desszertkirálynő

A Desszertek Királynője hív. Ellenállhatatlanul vonz, örök szerelemben tart.
Hódolunk előtte, és hódolunk neki.

Nagyobb térképre váltás

2007.09.26. 16:30 Az Igazi Pityi

Pityi kalandjai a Cafe Goldban

Csak nézem, nézem a kehelyben csendesen pihegő Szépséget és a torkomat folytogatja a fantáziám: ha bekapok akár csak egy falatot is, biztos megfulladok. A szemem fennakad, a hangom benszorul s kezeimmel hiába kapirgálok és csapkodok itt, ezen az entelektüelektől hemzsegő helyen, unottan elfordulnak majd mind, a komoly arcú, hűvös nézésű, halk szavú fiatalok;  vállukat megvonva térnek majd napirendre haláltusám felett, mint e furcsa világ oly jellemző, de egyáltalán nem különleges, mondhatni lényegtelen eleme felett.
 
Tehát száraznak néz ki. Pedig minden olyan jól kezdődött. A hely lent még kellemes volt, bár a kiszolgáló lányok kissé ridegen fogadtak, még a legszívből jövőbb, többször is provokatívan ismételt mosoly sem volt képes felolvasztani kemény tekinteteiket, célratörő, szenvtelen mozdulataikat. De finom sütiillat uralkodott és a Kedves Kis Helyek Szelleme lebegett az asztalkák felett. Heti betevő adagunkat fagylaltoskanál harapta ki egy tepsiből, a tejszínhab ódivatú, de nagyon böcsületes kis habszifonból dagadt dombocskává, és a pulton szépséges almáspite hevert kényesen, telten, csábítón. Ő lett a „kontrolsüti”.
Akkor azonban feltrappoltunk az emeletre.
A sűrű dohányfüst ellenére (vagy éppen azért?) viszonylag hamar felismerhetővé vált, hova cseppentünk. Az asztaloknál halkan beszélgető, szellemi alapon szerveződő három-négy fős társaságok – szemükből sugárzott a visszafogott semmi, és csak beszéltek, beszéltek megállás nélkül, zümmögve folyamatosan, megállás nélkül, beszéltek. Mind. Egyszerre.
Ráadásul a somlói is száraznak tűnt. Első pillantásra nyilvánvaló, hogy csak egyféle piskóta van benne, az is fehéren, tömören ragyog, mint a márvány, szinte látni, hogy kemény.
Az illata azonban erős. Rumos. Annyira rumos, hogy már-már a számban érzem, mint egy kupica baccardi utóját.
Lássuk a tejszínhabot! Igazi. Jó. Nem egetrengető, de épp az, aminek lennie kell.
Lássuk a csokiöntetet! Rumos. Jó rumos. Mintha a keverék alapjául nem víz, hanem valami jóféle kubai nádpárlat szolgált volna. Csak egy óvatos falatka a villával, s azzal – akarva, akaratlan – a második kupica is lecsúszik.
Mielőtt teljesen eláznék gyorsan elmesélem, hogy ez alkalommal már nagyon hozzáértően jegyzeteltünk. Kis falat, kis írogatás, kis grimasz. Aztán megint egy kis falat, megint egy kis jegyzetelés, és megint egy, a nagyképűségtől alig különböző fintor. Na ja, ez a negyedik alkalom, most már nagyon profik vagyunk!
Lássuk az első teljes falatot! Óvatos rendezgetés után sikerült egy olyan kompozíciót szerkesztenem, amiben a desszert minden összetevője megtalálható volt. Már a tésztába való döfés pillanatában az az érzésem támadt, hogy meglepetésben lesz részem... Az első falat minden addigi előítéletemet lerombolta, és elküldött egy alapos önvizsgálatra: a piskóta puha volt, majdnem lágy, szárazságnak és a vele együttjáró íztelenségnek nyoma sincs, ezzel szemben egészen kellemes, mégsem egészen váratlan élmény ért: egy újabb kupica rum. Egyetlen falatban...
Számoljunk csak, ez eddig egy..., kettő..., hááá... szóval most már elég sok kupica rum. És még hány falat is van hátra? Háthajólszámolom, akkor több, mint három.
Csokiöntet itt is csak nyomokban van. Lehet, hogy korábbi tapasztalataik alapján jobbnak látták, ha az első néhány kanálnyi somlóizás után hadonászni és dadajozni kezdő vendégnek nem adnak sötét színű, könnyű csepegtetésre és koszolásra alkalmas eszközt a kezébe.
De hol is tartottam?
Hol is?
Ja, a somlójji. Mahazsola sincsen nem van benne. De dijó az van. Finom.
Ki rendelte ezt a másik adagot? És miért hozták ki úgy, hogy már félig meg van kehezdve?
Figyu, csak Palkofelem, látod itt ezt a csíkot... ...hogyhogy hol? Hát itt a közepén.
Mnya, mit is akartam má’ megint mondanyi?
Ja, vagy ezt te kérdezted tőlem az előbb? Már. Már kérdeztem... ted? Hogyaszongya, abban a csíkban van a dió? Najó...
Háccóval én most már csak egy falatot eszem belőle. Ez már szinte nem is ruhomossss.
Lesöppent ez... ide a szatyorra – nem... terrítőre – igen a zabrosszra.
Hogy mi? Hogy menjünk már? Dehát még ihitt van a kontrolsüti. Ez az isteni almáspihite, Palikám, ezt nem hagyhatom itt!
Méghogggy ne kijabájjak, hát mi vagyok én? Neehehem, nem vagyok én réeszeg, menymá’, dehogyvagyok, te tévecc tesó, mitöl lennék én? Hát ittam én egy kortyot is???
 
 
Hely: Cafe Gold, VI. kerület, Király utca, Kertész utca sarok
Kiszolgálás: karóval jöttek
Benyomás: egyszer elég
Ajánlás: ha épp arra jársz, miért ne?
Ár: 399 Ft. 2007 szeptemberében, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 200 Ft. (1,99 kg)
 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://somloi.blog.hu/api/trackback/id/tr74177659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása