1979-ben, amikor én még egészen kissrác voltam, szokásban volt, hogy buszos tábort szerveztek nyaranta az általános iskolásoknak. Minden reggel ott várt minket a kék, BKV-tól csencselt csoda az iskola előtt; nyolckor elvittek minket, ötkor meg visszahoztak. A két időpont között fent őrjöngtünk a Szabadság–hegyen, mint ahogy az az egészséges kissrácok esetében már lenni szokott.
A nap fénypontja mégis az volt, amikor leszállva (így is lehet hívni az „üvöltve kirobbanás”-t) a buszról, mind a negyvenen egy őrültként átvágtattunk a megállóból az Ágnes presszóba és beálltunk a magunk alkotta sorba (így is lehet hívni a „lökdösődve vihogás”-t) fagyiért.
Az Ágnes nem volt egy rossz hely, néha háromféle fagyi is volt és olyan is előfordult, hogy a vanília, a csoki vagy a puncs helyett citrom, vagy karamell ízűt is főztek. Tényleg ott főzték, láttam!
A pult mögött az eladólány imádott minket. Negyven gyerek húsz perccel a zárás előtt... azt hiszem ez minden vendéglátóiparban dolgozó alkalmazott leghőbb vágya.
Szerencsére tudtuk az illemet és nem csináltunk semmi rosszat, hiszen tisztában voltunk azzal - nagyonis -, hogy simán kivágnak minket, ha úgy adódik. Tehát nem tettünk mi, kérem, semmi rosszat. Soha... ...amíg a pulthoz nem értünk. Akkor azonban az Ati egy férfias mozdulattal kivágott egy kétforintost a pultra (azért már két gombóc járt) és elrikkantotta magát:
- Egy két gombócos puncsot kérek!
Az eladó hölgy elvörösödött és kiabálni kezdett. Olyanokat mondott, hogy „még egyszer itt soha”, meg „szégyelljétek magatokat”, meg „megállj, ismerem az anyád”.
Persze értettük mi, hogy mi a gond, futottunk is rendesen (azaz röhögve és kiabálva), otthagyva csapot-papot, kétforintost. Mert, amikor Ati azt mondta valahol, hogy „egy két gombócos puncsot kérek”, olyankor a felnőttek valahogy mindig azt hallották, hogy „lökjé’ má' ide egy bélás puncit!”.
1 gombóc fagyi 1979 júliusában 1 Ft.-ba került, amikor 1 kg fehér kenyér ára 6 Ft. volt (0,333 kg)
Még nem tudtam akkor, hogy létezik egy olyan hely is Pesten, hogy Centrál Kávéház
2007 őszén, amikor már egészen felnőttnek érezhettem magam, azt hoztam szokásba az unokatesómmal, hogy hetente egyszer eljártunk somlóizni. A kijelölt napon elsétáltunk, vagy elutaztunk egy ajánlott, vagy véletlenül kiválasztott helyre, és beültünk egy somlóira.
Így jutottunk el a belváros közepébe, annak is a leges-legközepébe.
Az ajtót határozottan nyitottam ki, a pincérre rámosolyogtam (hogy el ne felejtse mit is kell csinálnia). Halk szavú, nagyon profi, és nagyon udvarias kérdésére ugyanolyan sima hangon és udvariasan válaszoltam.
- Ketten vagyunk, nem dohányzó helyet szeretnénk.
A helyiség elegáns, s a vendégekben, bár mindenféle akad köztük, a szerződést éppen aláíró ügyvédtől kezdve a turistán át az idős házaspáron keresztül a magányos egyetemistáig, van valami közös. Mindannyian viselkedünk. Mind érezzük, hogy ez a hely kötelez. Ez bizony egy olyan asztal, ahová még egy királynő is minden fenntartás nélkül leülhetne... Ez bizony olyan kiszolgálás, ami még Borsószem Királykisasszont is kielégítené. És természetesen ilyen elvárásokat támasztunk a somlóival szemben is.
Nem is kell rá sokat várni. megérkezik és máris magával ragad.
A Centrálban tudják, hogy hogyan kell kinéznie a Királynőnek. Igaz, itt is inkább kocka (azaz téglatest), mint halom, vagy galuska, de illik hozzá ez a kimértség. Az őt övező pompa annál jobban érvényesül így.
Mindent felfed, és mindent takargat egyszerre. Mesterien mutatja meg bájait, de éppen csak annyira, hogy lássuk, nem akárki ő. Egyszerre meztelen és egyszerre jólöltözött.
Illatos.
A hófehér tejszínhab kiemeli magasságát és csokiöntet-palástjának finomságát.
Szemet gyönyörködtető.
Nem is bírjuk sokáig. Hihetetlen önuralommal végigjátsszuk ugyan a szerepet és nem habzsolunk, nem sietünk, nem falunk. De szeretnénk, úúúú, de nagyon szeretnénk, mert minden ott van, ami kell. Sok dió. Sok mazsola. Elegendő rum, krém, tészta, öntet, hab. Minden mindőségi, minden a legteljesebb összhangban.
Fenséges.
A hely kötelez.
Valahogy nem jutott eszembe egy kétgombócos puncsot kérni...
Hely: Centrál Kávéház, V. kerület, Károlyi Mihály u. 9.
Kiszolgálás: kifogástalan
Benyomás: királyi
Ajánlás: csak óvatosan, rá ne szokjunk!
Ár: 990 Ft. 2007 novemberében, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 220 Ft (4,5 kg)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
húgó 2007.11.23. 18:56:50
Az Igazi Pityi 2007.11.24. 09:29:29
Ez bizony igaz, s ezért ki is javítottam a mondatot. Az irodalomtörténészek kedvéért azért ideírom, mi volt eredetileg, hogy más is lássa:
"lökjé’ má' ide egy bélás puncit, vazze"