Örömmel, bár egyáltalán nem meglepve hirdetem ezennel szerte a világba, hogy tőlünk teljesen független erők is hasonló következtetésre jutottak: a desszertek világában egyeduralkodó a Királynő.

A http://www.kedvencetel.hu/ honlap megmérettetésén, igen nemes versenyben, közel húszezer hódolót elbűvölve lett minden desszertek újrakoronázott úrnője a Somlói Galuska!

Bár - ismétlem - semmi közünk a versenyhez, hiszen számunkra bizonyításra egyáltalán nem szoruló állítást állított kérdésként a szavazók elé, most mégis megköszönjük az említett honlapnak, hogy ilyen módon is elősegítette Királynőnk dicsfényének ragyogását.

Kár, hogy ez a cikk nem a Wekerle-telepről szól, mert a Wekerle-telep - ó, hanyadszorra már - egészen különleges élmény. De ma csak átfutunk rajta, szinte sietünk, hogy még egy sor más dolog is beleférjen a napba.

A Kós Károly téren van a célállomás, Koller Bácsi Cukrászdája.

Ez nem egy egyszerű történet. Évekkel ezelőttre nyúlik vissza. Még amikor elkezdtük ezt az egész somlói kóstolgatást Pityivel. Pityi gyerekkori emlékei szerint nevezetes hely volt az Európa, sokat jártak oda sütizni. Ennek megfelelően az elsők között volt, ahova ellátogattunk.

Én megmondtam előre, én szóltam előre, én ezt nem akartam!

Vác, az autóktól elzárt főtérrel, a barokk házakkal, a parti sétánnyal, a Dunával mindig pihenőnapra esik. Ha Vác, akkor pihenőnap. Örök szabály, szinte már áthághatatlan. Pedig talán minden tizedik alkalommal ha hétvége volt az a nap.

És bekövetkezett, amit már nem is hittem. Pityi felhívott, hogy ráér, sőt, már ki is nézett egy jóravaló Somlóit. Most olvasta, hogy a nemzetközi szinten is legismertebb magyar cukrászt megszerezte a Centrál kávéház, és ez őt nagyon izgatja. Milyen lehet az ő Somlóija. Centrálban voltunk már, de van saját cukrászdája Vácon, úgyhogy gyerünk oda. Ilyen messze még úgy se mentünk Somlóiért.

Főtér a cuki felől	Főtér, háttérben a cuki épületével

Órákig tudnék mesélni óvodás élményeimről.

Az óvodám udvarát kőfal vette körül, s valahol középtájt ott rejtőzködött az Ajtó. Oda-vissza görgetve az emlékeket, ma már tudom, hogy egy ócska kis faajtó volt az semmi más, de négyévesen maga volt a kopogó, szálkás és kopott titokzatosság.
Akármi lehetett mögötte.
Félősen nevetve találgattunk,

Ma végre eljutottunk a Nándori cukrászdába, egy kellemes sétával, majdnem végig a Ráday utcán a sok hangulatos vendéglátóhely előtt. Sétáltunk szép kényelmesen, még a Templomon is túl, ott ahol a kurtafarkú.... izé, na ... azért nincs ez annyira messze! Szóval majdnem a Bakáts térre néz a bejárat, így inkább a Petőfi hídhoz van közel, nem a Kálvin térhez. Nem egy óriási üzlet. Egy kis pult, pici üldögélős rész, nagyjából ennyi az egész.

Eredetileg a Nándoriba akartunk menni a Ráday utcában, de mire odaértünk már zárva volt. Hát most akkor merre?
Tegyünk egy utolsó kísérletet a Hauerrel, hiszen oly sok helyről hallottuk, hogy milyen finomak a sütik.
De miért is utolsó kísérlet?
Voltunk ott ugyanis már egyszer-kétszer, de igencsak rossz tapasztalataink voltak a kiszolgálással kapcsolatban. Ráadásul Pityi különösen érzékeny erre. Nem mintha engem nem tudna zavarni, de míg én a fogyasztói öntudat ébredő állapotában vagyok, addig Pityi már élt néhány évet olyan országban, ahol a vendég vendég és a vendéglátó megtesz mindent azért, hogy a lehető legjobban érezze magát az, akiből él. Tudva tudván ez érzékenységét kedves unokatesómnak, meg is próbáltam felkészíteni lelkét a várható megpróbáltatásokra, és azt mondtam neki, hogy gondoljon arra, most nem a pincérek, hanem a cukrászok miatt megyünk a Hauerbe.
Tényleg meghozta hatását e javasolt szemlélet, mert Pityi végül hősiesen kiállta a megpróbáltatásokat, pedig...

Már múlt héten ide akartunk jönni, és meg is tettük az előkészületeket, megpróbáltunk utána nézni a Neten, hogy meddig tart nyitva. Saját honlapot nem találtunk, csak cikkeket, hogy bezár, illetve bezárt, mert túl magas bérleti díjat kérnek a helyért. Próbáltuk a tudakozót is, telefonszámot kértünk, de nem vette fel senki. Hát le is mondtunk róla. Aztán egy nap, amint éppen a Rokolya utcából (XIII. kerület, Reiter Ferenc utca környéke) hazafele sétáltam (Belváros), úgy döntöttem, hogy az Andrássy úton megyek végig, s így esett, hogy elhaladtam a Lukács cukrászda előtt. És láss csodát, nyitva volt. Rögtön fel is hívtam Pityit, és még aznap meg is ejtettük Somlói kóstoló akciónkat.

Egy kellemes kirándulásra hívja az édességek szerelmeseit a Ruszwurm cukrászda a Budai Vár szívébe, a Szentháromság tér közelébe. Én még emlékszem, hogy volt egy idő, amikor cukrász múzeumként üzemelt e hely. Mostani hangulata, berendezése is ezt az élményt hozza, mintha 100 évet ugranánk vissza az időben. Az egész hely szinte zsebkendőnyi, de milyen! És a személyzet is egyenruhában teljesíti feladatát. Nagyon megadják a módját, igazán csak ajánlani tudom mindenkinek. Ha pedig azt nézzük, hogy milyen cukrászdákat lelhetünka várban, akkor különös jelentőséget kap e hely. Láthatóan nem a turistalenyúlós, "úgyis csak egyszer jönnek be ide" filozófia érvényesül itt. Szóval ha az ember a várban jár, és valami édességre támadna kedve, feltétlen ide kell benézni.

Egy-két éve már jártunk a Centrál Kávéházban és meglehetősen kellemes élményeink maradtak mind a helyről, mind az itt elfogyasztott Somlói Galuskáról. Szép kehelyben kaptuk anno, meg jó sok csoki öntettel. Gondoltuk megnézzük ezúttal is, immáron alaposabban, kitérve minden részletre.

A környezet, a kiszolgálás, a hely hangulata teljesen ugyanolyan maradt, de a Somlói úgy látszik jobban ki van téve a változás szelének (micsoda kép!), most valahogy egészen másmilyen volt, mint annak előtte. Persze nem árban. Erre fel voltunk készülve, és hát... nem ért csalódás bennünket.

Ezúttal javaslat alapján indultunk el, mégpedig Kőbányára. Lehet, hogy a térkép ördöge avatkozott be, vagy egyéb véletlen folytán, de egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy a javasolt helyet sikerült felkeresnünk. Ennek legfőbb oka a tapasztaltak.

Pityivel tanakodtunk utána egy darabot, de végül jót nevettünk az egészen és abban maradtunk, hogy kell ilyen is. Asszem a legvelősebb megfogalmazás talán mégiscsak az, hogy kritikán aluli.

Az Auguszt cukrászdáinak sajátos hangulata van. Ennek pedig különösen. Valahogy olyan, amikor belép az ember, mintha egy családi házban, ismerősöknél látnák vendégül egy különleges party alkalmából. A bejáratnál a szerviz asztal, beljebb pedig helyet lehet foglalni, és kellemesen el lehet tölteni néhány félórát. Biztos azért is ilyen az érzése az embernek, mert egy családi házból, villából alakították ki. De a berendezés is ezt az érzést erősíti. Valahogy nagyon családias a légkör, és ez nagyon jól esett nekem. Ráadásul, amikor ott voltunk, kát fiatal család is ott volt egészen kicsi, totyogó gyerekekkel, akik teljes nyugalommal járkálhattak az asztalok között, a szőnyegen, szétszórhatták a játékaikat, akárcsak egy családi összejövetelen. Nagyon kellemes hangulat volt.

Malka egy Nyugati téri kaszárnya acéllal díszített épületében született és egy hűtőszekrénynek álcázott hadianyagraktárban nőtt fel. Nem érezte a sorsát különösnek. Körülötte mindenki pontosan ugyanúgy élt, mint ő, s ez nem is lehetett másként.
A világ – ezt mindenki tudta – kegyetlen, és kizárólag fegyelmezett katonák összehangolt támadásainak végtelen sorozataival lehet fenntartani azt a kényes egyensúlyt, ami az életet jelenti népe számára.
Nem, ő magát érezte különlegesnek.

Ez igen! Ez aztán a meglepetés, mi?

Nagyon furcsa érzés alakult ki bennem. Olyan furcsa bukéja van az egésznek....
Nagyon divatos lett megmerítkezni valami visszataszító, különös, a hagyományos értékrend szerint nem elfogadott magatartásban, szemléletben. Főként a reklámokban a szexuális aberráció irányába mutató attitűdöket utálom. A felnőttek a helyén tudják kezelni ezeket a dolgokat, de a manapság annyira magukra hagyott gyerekek nem biztos, hogy jól dolgozzák fel. Szóval egy kicsit olyan érzésem van ezzel a Mekis próbálkozásunkkal, mint amikor ezeket a reklámokat látom. Olyan sütemény élvezeti perverziónak érzem...

Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk időről időre nem belvárosi cukrászdákat is felkeresni, amelyek a környék nevezetességeinek számítnak. Így, kezdetben elsősorban korábbi saját tapasztalatokra támaszkodunk a választások során, de a későbbiekben szeretnénk javaslatok alapján eljutni a város külsőbb pontjaira.

Ezúttal Újpesten a Harangvirág cukrászdát kerestük fel. Ez a kedves kis cukrászda abszolút Újpest központjában van, a Csillag nagyáruház és a városháza épülete között, mindjárt a 3-as metró végállomása mellett, az aluljárótól kb. 100 méterre. Előtte húz el a környék legfontosabb tömegközlekedési járata a 14-es villamos. A forgalom ennek köszönhetően biztosan nem alacsony.
Érdekes a hely kialakítása, a bejáratnál egy kellemes, inkább hagyományos megjelenésű cukrászda, kiszolgáló pultokkal, viszont beljebb, ahol le lehet ülni, teljesen modern, fémvázas bútorokkal, kék hangulatvilágítással.