Ha Angyalföld felől nézzük, Újpest olyan, mint egy érett dió. Át kell törni a síneken, a lakótelepen, a Városközponton, hogy végre elérjük az apró házakból, csendes, kertes utcákból álló belsejét, a dió édes, puha magját.

A Harangvirág cukrászda éppen ott áll, ahol a csonthéj véget ér és kezdődik a szép rész. Ha jó irányba fordulunk, mögöttünk még ott csattog, pöfög és bűzlik Pest, de előttünk már a piac, a park és a városháza nyújtózkodik, valami mást ígérve, mint a mindennapok.

Belépvén a helyiségbe, tovább erősödik az érzés: a határon vagyunk, ahol az egymástól élesen eltérő dolgok találkoznak. Két egymásba néző teremből áll a cuki. A bejárati rész egy régebbi kor hangulatát kelti, a belső pedig a legmodernebb berendezéstől csillog.

Hasonló a választék is. A hagyományos sütiken kívül újítások sora csábít a pulton. Ki is próbáljuk majd kontrolsütinek a madártej tortát, de előbb beszerezzük a lényeget, a kincset.

Csinos kis dobozban kapjuk, s bár átlátszó a műanyag, valahogy mégis olyan szendén, olyan szégyenlősen bújik el a Királynő a dobozban, hogy kíváncsiságom egyre csak nő. Kezem önkéntelenül azt a rázó mozdulatot teszi, amivel ki szoktuk próbálni egy zárt edény tartalmát, s csak az utolsó pillanatban sikerül annyira visszafognom magam, hogy ne tegyek kárt becses tartalmában.

Lassan bontogatom, mint régmúlt szülinapokon az ajándékot. A teteje egy kicsit lelapult, túl nagy volt a hab ehhez a takaros kis konténerhez, s ez sajnos eléggé illúzióromboló. Bizony a kinézet is hozzá tartozik a minőséghez.

Az izgalom nem hagy alább. Úgy bújik meg a somlói saját összetevői puha karjában, mint alvó lány a meleg takarók alatt: kissé összegömbölyödve, csendesen lélegezve. Illatosan.

Jó illata van, ez már biztos. A csokiöntet sűrű és keserű – nem rossz. A tejszínhab kétségkívül különleges darab, hiszen tucatnyi társával együtt órákig csücsült a hűtőben és még most is úgy néz ki, mintha éppen a legjobb minőségű tejből verték volna.

Hej, ha tudnánk ilyet mesterségesen csinálni!

Az íze is azt a benyomást erősíti meg, hogy ez a hab bizony örökre fiatal marad. Épp olyan fiatal, mint amilyen akkor volt, amikor meglátta a napvilágot. Örökké.

Lám, egy hely ahol minden a legszabályosabb: a hab, az öntet, a háromféle tészta, a dió, a mazsola, vaníliakrém, a mennyiségek, a méretek...

Olyan az egész, mint egy tánc. Egy emberalak aki, szépen mozog, a ritmust pontosan érzi, sohasem vét el egy lépést sem. Csak úgy süt belőle a határozottság: ha százszor kerül sor ugyanarra a mozdulatra, akkor százszor teszi meg, és mindig ugyanolyan szépen, ugyanolyan pontosan.

Az előadás végén meghajol és a közönség „bravó” - kat kiáltva feláll és tapsol. Néhányan a színpadhoz rohannak és egymást lökdösve próbálják megérinteni a művészt, hogy ez a csodálatos élmény egy szenzációs mesévé duzzadhasson majd a baráti társaságban: „nem csak láttam Őt, hanem meg is érintettem a kezét”!

De a színpadot szakemberek védik a rajongó tömegtől és mindenkit visszalökdösnek, ha kell, akár a zenekari árokba is. Senki nem közelítheti meg a Mestert.

Kivéve... egy apró kis figurát. A szemtelenséggel határos, ahogy átkígyózik minden akadályon és boldog mosollyal az arcán odaugrik a táncoshoz és annak minden ellenkezése ellenére megragadja a kezét. Majd felkiált.

A közönség megrökönyödve elhallgat és csak nézi, nézi, ahogy a mosoly lehervad a besurranó ajkáról.

- Ez egy robot! – kiáltja végül és undorodva ellöki magától a kezet. – Csalás! Nincsen benne semmi élet! – már szinte eszelősen kiabál. – Minden hamis volt!

Csak két mogorva alak – egy alacsony kopasz és egy ősz hajú -  marad nyugton az egész nézőtéren. Akkor sem mozdultak, amikor még mindenki egy emberként ajnározta az élőnek vélt élettelent, most azonban csendben felállnak és néhány száraz bocsánatkérést elejtve, tapasztaltan bólogatva kikecmeregnek a széksorok közül...

 

Hely: Harangvirág cukrászda, IV. kerület István út 12.

Kiszolgálás:  precíz

Benyomás: két világ határán

Ajánlás: a madártej torta nagyon finom

Ár: 310 Ft. 2007 októberében, amikor 1 kg fehér kenyér ára átlag 200 Ft (1,55 kg)